Karácsony?!

19. október, 2011 Egyéb, KARÁCSONY

A mai nap folyamán a délutáni szerkesztőségi megbeszélés után volt alkalmam benézni a MediaMarkt West End-ben található üzletébe.  elég érdekes dolgokat találtam…
Miután bementem a főbejáraton és levettem a polcról két MicroSD kártyát, mentem volna a pénztárhoz. Ekkor viszont megpillantottam az áruház kellős közepén a karácsony feliratot. Ekkor tettem fel magamnak a kérdést: “Hol van az még?”.

Nem kellett pár percet állnom a karácsonyi égők mellett máris megjelent az első középkorú házaspár, akik már azt beszélték, hogy tönkre ment a régi égősor és kellene venni egy másikat. Kisvártatva már a kosarukban pihent a termék. Ezután elkezdtek gondolkodni, hogy a nagyszülőknek milyen ajándékot vásároljanak. Úgy gondoltam, hogy ez a készülődés még korai. Ekkor közelebb léptem egy eladóhoz, aki épp a polcot töltötte fel áruval és megjegyeztem neki, hogy “Kicsit korai még a készülődés”. A válasz az volt, hogy mindig azt kell nyújtani amire igény van.

A kérdés, amit még mindig nem tudott nekem érthetően megválaszolni senki, az a következő… Miért van szükség még erre?

Kérdésünk megválaszolásában egy ex Media Markt dolgozó segített. Meglátása szerint az üzletek azért kezdenek már október közepén foglalkozni a karácsonnyal, mert az embereknek egyre kevesebb a pénzük. Ennél fogva jó előre tudatosítani kell bennük, hogy jön a karácsony, mikor is meg kell ajándékozni a szeretteinket. Ezért már most el kell kezdeni spórolniuk az ajándékok megvásárlására. Gyakorlatilag ennek a gondolatmenetnek a beindítására szolgál a kihelyezett karácsonyi égősor.

About author