Nokia N8 – Egy év után a jó vétel? – Teszt

22. július, 2011 Egyéb No comments

A Nokia egy évvel ezelőtt kiadott csúcskészüléke 140 ezer forintos árral debütált. Fél év után egy 50%-os árcsökkenés után bekerült a 70 ezres kategóriába. A készülék ára az E7 debütálása után kezdett el egy ekkora mértékű zuhanórepülésbe kezdeni, de tudásából azóta sem veszített… Érdemes fél év után 70 ezer forintot kiadni egy, már lassan kifutó okos telefonért?

A készülék szerdán került hozzám. Nekem elég konkrét elképzeléseim voltak a készülékkel kapcsolatban, amik be is igazolódtak. Hozzám a telefonnak a narancssárga kiadása került. Amikor láttam a dobozon az orange feliratot kicsit megijedtem, hogy nem lesz e egy kicsit nőies. Mikor megláttam a telefont a sztereotípiák elmúltak, hiszen a narancssárga szín inkább hasonlít a rozsdabarnára. Habár okostelefontól szokatlan ez a szín, mégis egyúttal elegánssá, és fiatalossá teszi a készüléket. A narancssárga kiadáson kívül a legkülönbözőbb színösszeállításokban láthatjuk a telefont. Van belőle fekete, szürke, narancssárga, kék, illetve zöld is.Pár héttel ezelőtt pedig megjelent a piacon az N8 nőknek szánt változata pink színben, amely mellé egy érdekes akció volt meghirdetve. (Előző cikkemből kiderül az akció sajátossága)

A készülék N szériájából kiderül, hogy a multimédia területén elég komolyan fel van vértezve. Első és legfontosabb célja a készüléknek az volt, hogy a 2010-es év negyedik negyedévére megjelenjen bemutatva, hogy milyen csúcskészülék előállítására képes a Nokia. A piacra kerülése után nem volt könnyű dolga. A telefonnak, és a rajta debütáló Symbianˆ3 operációs rendszernek azonnal fel kellett vennie a harcot a Android 2.2-vel, az iOS4-gyel és a Windows Phone 7-tel, ugyanis ekkor még semmilyen együttműködésről nem volt szó. Függetlenül attól, hogy sokan játszottak a mostani WP7-Nokia együttműködéssel.

Az utóbbi időben gyártott Nokia telefonok külseje engem mindig megfogtak. Így történt ez a Nokia N8-cal is. A készülék formaterve megint ad valami újat. Egyben megtestesíti a fiatalos designt, illetve az elegáns megjelenést. Méretét tekintve kellemesen elfér a kézben. A teljesen lekerekített oldalaknak köszönhetően egy nagyon kézbe simuló készülékkel van dolgom. A kijelző mérete pedig nem kicsi, illetve nem is orbitálisan nagy az internetezéshez, illetve a mindennapi dolgok ellátásához. Egyetlen negatívumot tudok mondani, ez pedig az első alkalommal nem teljesen észrevehető alsó betűhalmaz. Engem a ‘Not for sale’ termékek agyon nyomtatott felületeire emlékeztet.

Érdemes megemlítenem, hogy a készüléket nem lehet szétszedni például egy akkumulátor cserére. Ugyanis a hátlap teljesen egyben van. Amúgy az egész telefon minden külső nagyobb felülete fémből készült.  A szerviznek egyetlen lehetősége van a telefon szétszedésére, ez pedig az alsó rész levételével valósul meg. A hátlap egyik legszembetűnőbb része a kamera. Erről majd később még szót fogok ejteni.

Felül helyezkedik el a 3,5″-os Jack aljzat, a Mini HDMI csatlakozó, illetve a bekapcsoló gomb. Jobb oldalon találjuk a hangerő állítására alkalmas nyomógombot, a billentyűzárat vezérlő csúszkát és a kamra gombját. A készülék alja sajnos tele van nyomtatva minden féle információval, melyet nem tudtak az akkumulátor alá elrejteni. Bal oldalon pedig a Micro USB aljzatot láthatjuk. Itt helyezkedik még el az iPhone-ból már ismert SIM kártya aljzat. Mellette foglal helyet a memória kártya foglalata. A telefon előlapján csupán egy gomb figyel, ez pedig a menübe való belépést, illetve a futó alkalmazások megnyitására alkalmas nyomógomb. Ennek a megvilágítása sem utolsó, ugyanis nem hátulról, hanem oldalról van megvilágítva.

A kapacitív AMOLED érintőkijelző 360 x 640 pixel felbontású, mely nagyon szép képet jelenít meg. Betekintési szöge az AMOLEDtől már megszokottan kitűnő. Az C7 pontatlan kijelzőjéhez képest ez már egészen jól tudta követni az ujj mozgását.

A telefon doboza körülbelül úgy néz ki, mint a régebbi E series telefonoké, csak kék színben. A dobozan találjuk a telefont, egy töltőt, fülhallgatót, mini HDMI kábelt, adatkábelt, illetve a fülhallgatót. Összességében azt kell mondjam, hogy elég sok kiegészítőt adnak a készülékhez.

Használat során a helyzet nem volt annyira tragikus, mint a C7-nél, ugyanis a készülék csupán egyszer produkált olyan mértékű fagyást, mely során a készülék újraindult.

Az N8-ra bármit lehet mondani, de egyet nem… Azt, hogy rossz a benne lévő kamera. Ugyanis a készülékben egy Carl Zeiss optikával ellátott, 12 megapixeles kamera foglal helyet.  A minőségére nem lehet panasz, ugyanis a fényképezést segíti egy AF segédfény, illetve egy -nem LED- vaku is. Úgy gondolom, hogy a képek, illetve a videók magukért beszélnek.

where to buy viagra online cheap viagra pills free shipping

A telefonban egy 1200 mAh kapacitású akkumulátor van. Mint írtam az előzőekben, ez sajnos nem cserélhető az egybeépített készülékház miatt. A Nokia készülékek mindig is híresek voltak a hosszú akkumulátor üzemidejükről. Én szinte már megszokásból minden este bedugom tölteni a telefonokat, de ezzel most kivételt tettem. Energiatakarékos üzemmódban, két napos nagyon aktív használat mellett -GPS, zenelejátszó, internetezés-, a harmadik napra merült le a készülék.

Összességében azt kell mondjam a készülékről, hogy mindazok számára, akiknek a Symbian OS nem jelent hátrányt, azoknak egy nagyon jó vétel lehet. Habár ezen a készüléken még nem a Symbian Anna fut, az előzetes értesülések arról tanúskodnak, hogy az összes Nokia okostelefonra ki fog majd jönni. Először az Anna, utána a Belle. úgy vélem miután az N8 is meg fogja kapni a frissítéseket, utána egy egészen jól használható készülék lesz belőle.

About author
Comments

No comments yet.

Be first to leave your comment!

Nickname:

E-mail:

Homepage:

Your comment:

Add your comment